Vinodom Építészeti Szolgáltató
 
Betéti Társaság
 

 

Építészeti elvek, cégprofil:

A Vinodom Bt. 2000-ben kezdte meg működését. Teljes körű építészeti tervezéssel és szaktanácsadással foglalkozunk. Munkáink közt egyaránt szerepelnek új építésű épületek, családi házak, középületek és műemlékek, valamint már meglévő épületek áttervezése, felújítása. Az épületek tervezését az első gondolatok fogantatásától a megvalósításig végig kísérjük, tervezői művezetéssel segítjük megbízóinkat, hogy a terveknek megfelelő épületek épülhessenek meg. Minden tervezési munka során kiemelten fontosnak tartjuk a komfortos, jól használható, a mai kor technológiai színvonalának megfelelő, magas színvonalú, ugyanakkor gazdaságosan kivitelezhető, energiatudatos, környezetkímélő és fenntartható épületek alkotását. Megbízóinkkal folytatott folyamatos személyes egyeztetés (közös alkotómunka) alapján igyekszünk egyszerű vonalvezetésű, harmonikus, jól élhető és lakható épületeket tervezni. Alapfilozófiánk szerint elsősorban a megbízóink igényeit kívánjuk kiszolgálni, ezért nem erőltetjük senkire sem saját ízlésvilágunkat, azonban tervezés közben folyamatosan tanácsokkal látjuk el megbízóinkat annak érdekében, hogy stílusirányzattól és ízlésvilágtól függetlenül a környezetbe illeszkedő modern, illetve a történelmi hagyományokat megőrző épületeket alkothassunk. Mivel nem létezik két egyforma telek, két egyforma tervezési igény, nem is léteznek uniformizált megoldások, típustervek, ezért nyitottak vagyunk minden kihívásra, minden új megbízás esetében a lehető legoptimálisabb, legkreatívabb válaszokat keressük a feladat által állított kérdésekre. A tervezés megkezdése előtt minden esetben nagyon részletesen feltérképezzük megbízóink igényeit, életvitelének sajátosságait, a környezet adottságait annak érdekében, hogy a lehető legoptimálisabb terv készüljön el.

 

Munkatársak:

Több éves működésünk során szerzett tapasztalataink és kapcsolataink alapján kialakult, megbízható, állandó társtervezői, szakági tervezői és szakértői partnerekkel dolgozunk együtt. Mindig az adott tervezési feladattól függően állítjuk össze tervezői csapatunkat az adott szakterülethez legjobban értő szakági partnereinkből. Nagyobb tervezési feladatok esetén több kisebb építésziroda tervezőivel közösen dolgozunk az építészeti tervek készítésén és a generáltervezői feladatok ellátásán. Mindig az adott tervezési feladatnak megfelelő létszámú tervezőcsapat dolgozik a terveken a költséghatékony tervezés érdekében.

teljes cégnév:   Vinodom Építészeti Szolgáltató Betéti Társaság
rövid cégnév:   Vinodom Bt.
adószám:         20977971-2-11
cégjegyzékszám:          11-06-007259

 

Szolgáltatások:

  • szolgáltatás és tervtípusok:
    • építész felmérés (kivitelezéshez szükséges részletmérésekkel),
    • koncepció terv (döntés előkészítő terv elemzésekkel, vizsgálatokkal)
    • vázlatterv
    • elvi engedélyezési terv
    • építési engedélyezési terv
    • kiviteli terv
    • tender terv
    • megvalósulási terv
    • fotórealisztikus látványterv, kézzel rajzolt látvány vázlat, grafika
    • épületmakett készítés
    • fotózás
    • építészeti és épület energetikai szaktanácsadás
  • épülettípusok:
    • lakóépületek (családi házak, társasházak)
    • középületek (szállás, igazgatási, iroda, oktatási, sport, egyházi, egészségügyi stb.)
    • ipari épületek
    • műemlékek
    • alacsony energiájú és passzív házak
    • interaktív kiállítási installációk (elsősorban vízi szerkezetek, malomszerkezetek)

Kapcsolat:
levélcím:           2028 Pilismarót, Rákóczi út 78.
telefon:            06-33 / 470-050
mobil:              06-20 / 323-8096
e-mail:              vinodom@freemail.hu; vinodom.tomi@gmail.com; vinodom@citromail.hu

gps koordináta:
szélesség: 47°46’52.41”É
hosszúság: 18°53’1.28”K